„A Tisza Párt a magyar emberek ellen dolgozik” – Magyar Péterék „hazaárulása” ellen tüntetett a CÖF

Bayer Zsoltot és a Fidesz prominens politikusait arról kérdeztük, miért érzik fontosnak, hogy fellépjenek a Tisza Párt „hazaárulása” ellen.

Bayer Zsoltot és a Fidesz prominens politikusait arról kérdeztük, miért érzik fontosnak, hogy fellépjenek a Tisza Párt „hazaárulása” ellen.
Gulyás Gergely „soha nem látott mélypontról” beszélt.
Kollár Kinga ezt már nem fogja tudni kimagyarázni.
Délelőtt fél 10-kor indul a Kormányinfó.
Ursula von der Leyen gyakorlatilag már úgy beszél, mintha Ukrajna már EU-tag lenne – de nekünk is lesz még ehhez egy-két szavunk.
A politikusokról és a hozzátartozókról is szó esett.
Néhány száz Pride melletti tüntető miatt gyakorlatilag megbénult a (tömeg)közlekedés Budapesten.
Egy kisebb csoport cselekedetei miatt százezrek közlekedési rutinja vált lehetetlenné.
A képviselő nagyon optimista, szervezési agilitásban utolérhetetlen.
Megszegte az alapvetően elvárható etikai és viselkedési normákat, egy nővel szemben pedig udvariatlanul lépett fel.
A nyugdíjemelés két ütemben történik majd: november és december hónapban.
Gulyás Gergelynek kellett rendet tennie a tények tekintetében.
A miniszter számos egyéb téma mellett a jelenlegi árrésstoppal kapcsolatos eredményeket is ismertette.
Gulyás Gergely G. Fodor Gábornak azt is elárulta, hogy bár nem volt már olyan szoros az utóbbi években a kapcsolat, azt nem feltételezte volna a Tisza-vezérről, hogy mindent elárul.
Érdekes videót tett közzé a Fidesz.
A miniszter szerint egy katonához méltatlan a zsírleszívásos történet.
A kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját vezeti be a következő időszakban.
A rendkívüli helyzet különösen nagy terhet rótt az egészségügyi dolgozókra, a katonaságra és a rendvédelmi szervekre is. Heroikus küzdelemnek lehettünk szemtanúi öt évvel ezelőtt nap mint nap.
A volt pénzügyminiszter felesküdött az Alaptörvényre, valamint arra, hogy tisztségét a magyar nemzet javára fogja gyakorolni.